Karácsony volt

Karácsony ajándékozós játékra készült :) (szerintem nem lett túl jó xD)

Leírás: Újra bált rendeznek a Roxforban, aminek az elején megemlékeznek a háborúról. Később megjelenik egy külföldi diák is, lesz némi féltékenykedés, majd meghallgathatunk egy „jóslatot” is és pár gondolatot. A fő párosítás Harry/Ginny, de említés szintjén más is megjelenik.

Az ötlet: A hetedik könyv után játszódik. Elérkezett a karácsony. A Roxfortban idén rendeznek egy nagy karácsonyi bált, amire szülőket, régi tanárokat és tanulókat és külföldi diákokat is meghívnak. A bál a 4. könyvbelire épül, egyben megemlékezés a háborúról, a halottakról és Cedricről is, aki a háború első áldozata volt. Írhatsz egy beszélgetést a három jó barát és egy régi tanár között, vagy a DS tagokkal, de tőlem Dracóval is kibékülhetnek. Lehet AU is (bárki összejöhet bárkivel, akár tragikus vége is lehet) Szemszöget rád bízom, happy end nem fontos.

Karácsony volt…

Hosszú évek után a varázsvilágban újra béke honolt. Az emberek újra önfeledten tudtak mosolyogni, s mintha még a nap is fényesebben sütött volna. Bár történetünk kezdetén a nap már nem sütött, helyette a hold fénye világította meg a kastélyparkot és a kastélyt.
Négy év után a Roxfort növendékei újra átélhették azt az izgalmat, amit a karácsonyi bál és annak az előkészületei nyújtottak. Négy év… Ennyi idő telt el azóta, hogy Voldemort visszatért, nem egészen egy év pedig azóta, hogy végleg elpusztították.
Most, karácsony ünnepén a varázsvilág összegyűlik a vég és a kezdet helyszínén, megemlékezni a háborúról, és egyben megünnepelni azt, hogy lezárult egy sötét, gyötrelemmel és fájdalommal teli korszak.
A Griffendél-toronyban – csakúgy, mint az iskola többi házában – lázas készülődés folyt. A fiúk mind dísztalárt, a lányok pedig báli ruhát vettek fel a jeles alkalomra. A báli láz már hetek óta tartott, hiszen a diákok többsége még nem vett részt ilyenen. Idén is, a hagyományokhoz méltóan a negyedévesnél idősebb tanulók - és a fiatalabbak, akiket ők hívtak meg - vehettek részt az ünnepségen.
Ahogy közeledett a bevonulás időpontja, egyre több ember lett az előcsarnokban, hiszen a legtöbben más házakból választottak partnert maguknak. Amint a párok megtalálták egymást, egyre többen mentek be a Nagyterembe.
Mikor már mindenki bent volt, és elfoglalta helyét McGalagony professzor szólásra emelkedett, mire az egész terem elcsitult.
- Üdvözlök minden diákot, tanárt és meghívott vendéget a karácsonyi bálon! – A mondat után végignézett a társaságon, majd folytatta. - Mint tudjuk, egy sötét korszakon vagyunk túl, és egy új, szebb jövő áll előttünk! Mielőtt a szórakozást elkezdenénk, emlékezzünk meg azokról, akik az életükkel fizettek a mi jövőnkért! Egy perces néma csenddel emlékezzünk rájuk!
A teremben mindenki felállt, és rájuk gondolt. Cedricre, aki az első áldozat volt, Albus Dumbledore-ra, a Roxfort legnagyobb, legjobb igazgatója volt. A sok száz emberre, akiknek neve ugyan feledésbe merült, de ugyanúgy küzdöttek a szabadságért, mint azok, akik örök időkre beírták magukat a varázslótörténelembe.
- Köszönöm – mondta az igazgatónő egy perc után. – Mindenkinek kellemes ünnepeket és jó szórakozást! – Majd elmagyarázta a vacsora menetét, azt, hogy hogyan kell „megrendelni” az ételt a tányértól.

~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~

Nem sokkal ezután Harry Potter a barátaival beszélgetett egy asztalnál.
- Harry… Az ott szerinted is Viktor Krum? – kérdezte Ginny, mire Ron csak elfintorodott.
- Hol van? – kérdezte a szokásos álmodozó tekintetével Luna.
- Itt jön. Harry, szerintem téged keres – mondta ki a legnyilvánvalóbb dolgot Ginny.
- Vagy nem… - Ron Hermionéra nézett, majd gyorsan megszólalt. – Menjünk táncolni!
- Öhm… Rendben! – válaszolt a lány, akit láthatóan meglepett az ajánlat.
- Ron soha nem fog változni – csóválta meg a fejét a húga.
- Ez így igaz.
- Ő mindig nagyon furcsa. Sokszor nagyon érdekesen viselkedik. – Luna mintha csak egy láthatatlan emberhez beszélt volna. Ugyanakkor nagyon igaza volt. Ron, főleg ha Hermionéról volt szó nagyon furcsa tudott lenni.
- Harry, szerintem mi addig elmegyünk! – mondta Ginny, aminek Harry nem igazán örült, hiszen maga sem tudta, hogy miről beszélhetne Krummal. Ám mire véleményének hangot adhatott volna, a lány és vele együtt a többiek már el is mentek.
Krum pedig jött Harry felé. Ugyanazzal az esetlen, ügyetlen mozgással, ahogy mindig. Hiába… Ő a levegőben jobban mozog, mint a földön.
- Harry! – köszöntötte a fiút. Viktor nem beszélt sokat. Ez részben a szűkszavúságának volt köszönhető, részben pedig a kissé hiányos angoltudásának.
- Régen láttuk egymást – mondta Harry egy apró mosoly kíséretében.
- Igen. Az esküvőn, igaz?
- Igen, ott. – Egy ideig csendben ültek, és figyelték körülöttük az embereket. A legtöbben táncoltak, vagy beszélgettek.
- Ők még mindig együtt? – kérdezte Krum, hangjában némi csodálkozással.
- Már – igazította ki Harry.
- Az esküvőn még nem?
- Jóval később jöttek össze. Mármint, úgy igazán.
- Értem. Én mindig azt hittem, hogy majd te meg ő.
- Hermione csak barát. – Harry, ha bárki kérdezte, ugyanezt mondta, pedig hozzátehette volna, hogy mellesleg Ron le is szedte volna a fejét.
- Viktor! Régen láttalak! – jött oda mosolyogva Hermione.
- Hermijoni! – Egyikük sem tudta, hogy mit kellene most csinálniuk, végül Hermione átölelte a fiút. Ekkor, mintha csak hívták volna, megjelent Ron, az ölelkezők pedig gyorsan elengedték egymást.
- Krum – biccentett Ron.
- Örülök, hogy találkoztunk! Remélem, még látjuk egymást! – Azzal el is ment.
- Egész sokat fejlődött az angolja, nem? – kérdezte Hermione.
- De – vágta rá Ron olyan arccal, mintha egy kis kanál vízben is meg tudná fojtani.
- Azt hiszem, én kimegyek egy kicsit – mondta gyorsan Harry, akinek nem volt kedve meghallgatni, mi fog kisülni ebből az egészből.
Amilyen gyorsan és észrevétlenül csak tudott, kiment a kastélyból, de még így sem sikerült megakadályozni, hogy egypár emberrel beszélgetnie kelljen. Például, Trelawney professzorral.
- Harry! – bámult rá meglepetten a nő. Bár, a meglepett tekintetét valószínűleg csak a hatalmas szemüvege és az elfogyasztott alkohol mennyisége okozta. Harry kelletlenül, de visszafordult. Bár, magában azért fontolgatta, hogy lehet, hogy jobban tenné, ha úgy csinálna, mint aki nem hallotta meg.
- Tanárnő… - A hangja kissé kelletlen volt, de ezt a nő mintha észre sem vette volna.
- Tudtam, hogy megmenekülsz! Láttam előre!
- Hát öhm… Az jó. – Bár Harry erősen kételkedett abban, hogy a jósnő bármit is előre, vagy akár bárhogy látott volna valamit.
- Tegnap este beletekintettem a gömbömbe, hogy meglássam a jövő kifürkészhetetlen útjait… És azt láttam, hogy, egész eddig a rossz jeleket vettem figyelembe! Hosszú életed lesz és öt gyereked. – A fiú azt kívánta, hogy a jóslat második fele is olyan legyen, mint a jósnőtől származó összes többi. Soha ne teljesüljön be! Igaz, hogy Harry nagy családot akart, de öt gyerek az talán egy kicsit már túlzás. Meg amúgy is! Korai még ezen gondolkodni! - Most már nem kell félned a jövőtől, drágám! – Trelawney jót jósolt Harrynek? A fiú őszintén elcsodálkozott ezen, hiszen erre talán egyszer, ha volt példa.
- Elnézést, tanárnő! Engem most vár odakint a…
- Igazán kár, pedig még el akartam mesélni azt, mikor…
- Áh, ott is van! – Harry hátranézett, mintha éppen meglátta volna, akit keres, így akár udvariatlanság, akár nem, gyorsan faképnél hagyta a nőt.
Szinte végigrohant a kastélyon, ami nem volt nehéz, hiszen mindenki a Nagyteremben volt. Maga sem tudta hova indul, de mikor feleszmélt, már kint volt a parkban. Ott megállt a tó partján, és nézte a hóesést – mivel közben a hó is elkezdett szállingózni. Először csak apró pelyhekben, majd egyre erősebben. Közben a szél is fújni kezdett, de Harry nem mozdult, csak nézett maga elé.
Hogy mit csinált? Élvezte, hogy végre teljesen egyedül, nyugodtan gondolkodhat. Elgondolkodhatott rajta, hogy mi miért történt, végiggondolta az elmúlt éveit. A varázsvilág fontos eseményeit, a roxforti éveket…
Furcsa volt neki, hogy most nincs mellette senki, aki vigyázna rá és hasznos tanácsokkal látná el, hiszen minden ilyen ember a háború áldozata lett. Sirius, Dumbledore, Lupin… Ugyanakkor Harry azt is tudta, hogy mégis nagyon sokan állnak mögötte.
Nem volt már kicsi, de mégis… Néha mindenkinek szüksége van egy-egy kedves szóra, egy anyai ölelésre. Kapott ugyan elég szeretetet Mrs. Weasley-től, de az azért mégsem volt ugyanaz.
Ahogy végignézett a parkon, eszébe jutottak a Roxfortban töltött karácsonyok. Akkor minden olyan könnyűnek, egyszerűnek, gondtalannak tűnt.
Az első karácsonya a kastélyban… Akkor élte át igazán először az ünnep varázsát. Azt a napot soha nem fogja elfelejteni... Az órákig tartó hógolyócsaták, a sok nevetés, a tizenkét karácsonyfa… Harry számára ezek már hozzátartoznak az ünnephez.
És most… Szinte fájdalmas belegondolni, hogy ez az utolsó éve itt a kastélyban. Nemsokára el kell hagynia a biztonságot és védelmet adó falakat, és kezdődik a nagybetűs Élet. Bár… Ez Harry számára már sokkal előbb elkezdődött, hiszen amit az elmúlt évben csinált, az nem éppen gyerekeknek való munka volt.
De ezt meg kellett tennie. Egy szebb, boldogabb jövőért, ami most talán eljött. Talán… Talán ők, mindenki, aki harcolt, ők hozták el a békét a varázsvilág számára. Talán nem fenyegeti őket több veszély, ellenség. Talán ezentúl béke lesz.
Harry egy apró, reményteli mosollyal felnézett az égre. Csillagos éjjel volt. Az égboltot milliónyi fényes, kicsi pont hálózta be, fényük pedig szikrázva verődött vissza a friss havon.
A fiú újra végigpillantott a kastélyon és a parkon. Mennyi mindennek volt szemtanúja az utóbbi években ez a hely! Még harmadévesen a tóparton a csata a dementorokkal, aztán hatodévesen és tavaly is a két harc idáig is kiterjedt, néhányan itt párbajoztak.
De voltak vidám – vagy nem éppen vidám, de így visszanézve már annak számító – dolgok is. A nagy beszélgetések a fa alatt ülve, a hosszú séták át a parkon. Azok az alkalmak, amikor igazán nem történik semmi, de mégis nagyon fontosak és megmaradnak az emberben.
Most, hogy Harry végiggondolta az elmúlt éveit, még nehezebbnek tűnt elképzelni, hogy jövőre már nem lesz itt. Felsóhajtott, majd elmosolyodott. Hiszen nem lesz egyedül! Nem csak neki kell majd beletanulnia a felnőttek életébe, hanem a barátainak és Ginnynek is, mert Harryék ugyan megmentették a varázsvilágot, de attól még az iskolát ki kellett járniuk, így ezt az évet hetedévesként kezdték el.
Harry Ginny évfolyamtársa lett, így csak még könnyebbé vált az, hogy ők együtt vannak. Most már egyiküknek sem kellett ahhoz igazodni, hogy a másiknak mennyit kell tanulni, hiszen közös óráik voltak.
Ron ugyan továbbra sem fogadta el teljesen, hogy Harry és Ginny, de ez őket, ahogy régen, most sem érdekelte.
- Harry! – hallott meg egy hangot maga mögött a fiú.
- Szia Ginny! – mosolygott rá, mikor meglátta, ki jött oda hozzá.
- Kerestelek mindenhol, de nem találtalak! Azt hittem, már elvesztél.
- Nem lenne túl nagy kár – vont vállat a fiú.
- Jaj, Harry – csóválta meg Ginny a fejét, majd a fiú mellé lépett. Harry először csak megfogta a kezét, majd átölelte a lányt.
- Nem fázol így? – kérdezte tőle, mivel Ginny-n csak a vékony báli ruha volt.
- Nem. Ma nincs túl hideg – mosolygott a lány.
- A hó viszont esik – érvelt Harry.
- Akkor te miért vagy itt? – vonta fel a szemöldökét a vörös hajú lány.
- Csak… Gondolkodtam.
- Értem. – Majd egy kis szünet után valami teljesen másba kezdett bele. – Olyan szép a mai éjszaka. A csillagok… Régen láttam már, hogy ilyen fényesen ragyognak. – Harry még egyszer felpillantott az égboltra, és el kellett ismernie, hogy a lánynak igaza volt. S bár már egyszer megnézte a csillagokat, most, hogy Ginny itt volt, még szebbnek tűntek. Ugyanakkor a lány szemei és a mosolya elfeledtettek Harryvel mindent.
Lassan leemelte tekintetét a fényes csillagokról, majd szerelme arcára nézett, aki szégyenlősen visszamosolygott rá. Harry még közelebb húzta magához a lány, majd megcsókolta. Mikor elengedték egymást, Ginny szólalt meg először.
- Mind gondolkodtál?
- Úgy… Mindenen.
- Mi mindenen?
- Az elmúlt éveken, a háborún.
- Annak vége – mosolyodott el a lány.
- Szerencsére. Talán most már nem lesz semmi gond, és nyugodtan élhetünk.
- Reméljük. Csak azt szeretném, hogy jövőre is minden rendben menjen.
- Mindenki ezt szeretné. – Egy kicsit megint csendben voltak. – Neked nem furcsa, hogy most vagyunk itt utoljára karácsonykor?
- Most még az, de majd akkor már biztos, hogy nem lesz az. Jövőre már fontosabb és érdekesebb dolgok fognak foglalkoztatni.
- Például az Aurorképző – mosolyodott el Harry.
- Ahova együtt megyünk. Csak kár, hogy ott lesz a bátyám is – nevetett Ginny.
- Mért baj az? – értetlenkedett Harry.
- Hát azért, mert ő bátyám. Néha piszkálnom kell.
- De ti mindig piszkáljátok egymást – mosolygott a fiú.
- Az nem baj! – Megint csend lett, tisztán hallatszott a szél süvítése és a kastélyból is hallatszott a vidám zeneszó.
- Be kéne mennünk.
- Miért?
- Mert nem tudják, hol vagyunk.
- Az mért baj? – kérdezte Ginny. – Olyan jó itt lenni. Csak mi, senki más.
- Igazad van… - kezdte volna Harry, de ekkor hirtelen félbeszakították őket.
- Harry, Ginny! Itt vagytok! – jött feléjük Hermione és Ron.
- Hát, mint látod – mosolyodott el kelletlenül Harry.
- Nem akarunk zavarni, szóval most vissza is megyünk – nézett Hermione célzásképp Ronra. – Csak meg akartuk nézni, hol vagytok.
- De gyertek be ti is! – mondta Ron. Ő már nem fog változni, az is biztos…
- Megyünk… - sóhajtotta Harry, majd mind a négyen elindultak befelé. Ők ketten még hátra maradtak egy kicsit, és Harry odasúgta szerelmének. – Szeretlek…
Majd egymás szemébe néztek, és mind a kettejük számára világossá vált egy mondat jelentése. Karácsony a szeretet ünnepe…